Tanulási típus teszt

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Skype német. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Skype német. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 15., szerda

Szótanulókártyák nyelvtanuláshoz

A nyelvtanulás egyik fő része a szókincs elsajátítása, mely folyamatos és fáradságos munka. Minél több szót tudunk, annál jobban tudjuk kifejezni magunkat és annál többet fogunk megérteni a leírtakból, hallottakból. A leggyakoribb kérdés a nyelvtanulóktól, hogy milyen módszerrel lehet a lehető leggyorsabban minél több szót, kifejezést megtanulni. Ebben az egyik leghatékonyabb eszköz: a szótanulókártya. 


Kép forrása: www.noivilag.hu

Hogyan érdemes használni a nyelvtanulókártyákat?


A szótanulókártyák működési mechanizmusa, hogy nem csak magát a szóalakot, hanem a hozzá kapcsolódó jelentéstartalmat is rögzíti a memóriánkban. Ugyanis a szókártyák egyik oldalán az angol, német, francia stb. szóalak mellett egy-egy példamondat is megtalálható, ami kapocsként szolgál a szó és a jelentése között, illetve segít egyből szövegkörnyezetbe is helyezni a szót. A kártya másik oldalán pedig a magyar megfelelők szerepelnek.

A kártyákat minden tanulás vagy kikérdezés előtt megkeverheted, így segíthet elkerülni a szótárfüzetből való magoláskor jellemző „csak sorrendben tudom” effektust. Ha szótárból vagy szólistából tanulunk, akkor a szavakat nem a jelentésükhöz kapcsoljuk a fejünkben, hanem ahhoz az elhelyezkedéshez, hogy melyik szó előtt vagy után volt állt a szótárban.

Ez a kártya rendszer azonban azért is zseniális, mert 100%-ban a saját igényeidhez tudod passzintani a tanulnivalót. Csak tőled függ, milyen szavakat írsz fel a kártyákra. Ha a külföldi nyaralásra készülsz, akkor az útikönyvek szavait, mondatait tudod felhasználni, ha szerelőnek állnál mondjuk Németországban, akkor pedig a német műszaki szavakat írod a kártyákra. A szókincs tényleg tetszőlegesen bővíthető ezzel a módszerrel.


Hogyan lehet otthon szókártyákat csinálni?

Szükséged lesz egy gyűrűs mappára és egy jó pár lefűzhető irattartó tasakra. Minden tasakban egy adott témakör szavait gyűjtsd, például munka, vásárlás, az orvosnál stb. Egy A4-es lapot hajts félbe először keresztben, majd hosszában és utána még egyszer félbe. Így ha újra széthajtod a lapot, az 8 egyenlő részre vágható. Ez lesz az első 8db szókártya.

Minden egyes szókártyára írd fel az idegen nyelvű szót és vele egy mondatot. Ha nem vagy biztos a mondatot illetően, akkor keresd ki a szót vagy kifejezést a szótárban és az ott lévő példamondatot használd. Ezután írd alá a magyar megfelelőket. Majd hajtsd félbe a papírt (akár össze is ragaszthatod) és kész is a szókártyád.


Hatékony használatuk

Az első nap vegyünk magunkhoz 10 kártyát és addig olvasgassuk, mondogassuk a mondatokat, amíg kívülről nem tudjuk őket. Az a legjobb, ha egész nap magunknál tartjuk a kárytákat és a kis szüneteinkben (kávé, cigi, liftben, várakozás a buszmegállóban, utazás közben) mindig elővesszük őket. A következő nap már 15 kártyát vigyünk magunkkal, aztán 20 darabot és így tovább a hét végéig. Amikor az adott téma összes szavát megtanultuk, kezdhetjük a következő témát.

Két témakör után viszont ismételjünk! Zavaróvá válhat, ha mindig csak új szókártyákkal találkozunk, mert így megfeledkezünk arról, hogy mennyi szót sikerült már valójában megtanulnunk. Ezért a régi és új kártyák keverése a napi tanulnivalóban jó adag motivációt adhat hosszabb távon.

A honalpon mintakártyákat és hétről hétre bővülő, ingyenesen letölthető szókártyákat találtok.

Sikeres szókincsbővítést Mindenkinek! :)

2015. április 9., csütörtök

Hogyan lehetek sikeres nyelvtanuló?

A szavakon, a kifejezéseken, a kiejtésen és a nyelvtani szabályokon kívül rengeteget tanulhatunk önmagunkról is a nyelvtanulás által. Például saját anyanyelvünket is jobban megismerjük, nyelvtanilag, illetve megtanulunk árnyaltabban fogalmazni, játszani a szavakkal. De ezen kívül számos olyan dolgot tudhatunk meg tanulási képességeinkről, szokásainkról, ami más tantárgyak, témakörök vagy további nyelv(ek) elsajátításában is segítségünkre lesznek. 

Akkor tudok a legkönnyebben tanulni, ha...
Ha tudom magamról, hogy a látás utáni (vizuális), a hallás utáni (auditív), vagy az olvasás utáni tanuló csoportba tartozom, vagy esetleg ezek kombinációjába. Ugyanis ezen fontos információ birtokában sokkal egyszerűbb lesz nyelvet vagy bármi mást gyorsan megtanulnunk. Ha olyan módon próbálunk nyelvet tanulni, ami nem kedvez tanuló típusunknak, akkor elkedvtelenedünk és feladjuk. A nyelvtanulás esetében tehát nagyon fontos, hogy a saját belső igényünk és célunk legyen a nyelv megtanulása és ennek teljes folyamatában aktívan részt akarjunk venni.
Típus tesztek itt elérhetőek.

Intenzíven vagy fokozatosan haladjak?
Fontos megkérdezni magunkról, hogy inkább lassan, megfontoltan, rengeteg gyakorlással szeretünk haladni, vagy elvégznénk egy intenzív kurzust, hogy kapásból nagyobb elméleti rálátást nyerjünk, a gyakorlás és a szavak pedig csak utána következzenek. Ha jól felismerjük komfortzónánkat és zökkenőmentesen haladunk előre, akkor nem éri „támadás” motivációnkat sem. Így rá tudunk állni egy olyan optimális tempóra, mely se nem túl lassú, se nem túl gyors számunkra, s közben mindennapjaink részévé válik a nyelv.


Milyen nyelvoktatási módszert válasszak?

Ha már tudom mely célból, mekkora intenzitással tudok tanulni, akkor ma már számtalan nyelvtanulási mód érhető el. A hagyományos csoportos nyelvtanulástól a Facebookos napi gyakorlatokon át egészen az alfa állapotban való tanulásig. Ha nagyon félénkek vagyunk, akkor leginkább egy magántanár felkeresése javasolt, ugyanis ő lesz az, aki precíz tudásával és személyiségével motiválhat, bíztathat minket. Mégis melyik válasszuk? Érdemes kísérleteznünk, hogy mi válik be legjobban! Ez függhet az életkorunktól, a napi rendünktől, a kitűzött célunktól stb. Létezik a piacon egy teljesen egyedülálló nyelvtanítási rendszer: az eNyelvmágus. Ez a technika a tanuló egyéni adottságaihoz igazítja a nyelvtanítás folyamatát. Figyelembe veszi, hogy a tanuló milyen motivációval rendelkezik, mely tanulási típusba tartozik, és melyik agyféltekéjét használja dominánsabban a tanuláshoz. Az így elkészülő személyre szabott és rendkívül gyakorlatias nyelvi tananyag 100%-ban otthoni tanulás vagy modern online órák keretében is elsajátítható.

Akkor is könnyebben tudok tanulni, ha...
Ha megfigyelem magamat, hogy melyik napszakban: felkelés után, reggeli vagy ebéd közben, járműveken, a délutáni sportolás után vagy épp lefekvés előtt vagyok-e szellemileg a legteljesítőképesebb formában. Az a legjobb, ha olyan tanulási módszert tudunk választani, ahol igényeink szerint mi magunk variálhatjuk az időpontokat és a tananyag mennyiségét is, hogy az beleilleszkedjen napi rutinunkba.



2015. március 24., kedd

Hogyan válik szórakoztató szokássá a nyelvtanulás?

Aki idegen nyelvet akar beszélni, annak vennie kell a fáradságot a gyakorláshoz, mint bármely más hobbihoz. Nem szükséges túlzásba vinni, elegendő napi néhány percet foglalkozni a nyelvvel. Az a fontos, hogy ne kényszer legyen, hanem szórakozás, és hogy tartsunk is ki ezzel a jó szokással. 


Napi gyakorlási lehetőség a facebookon

Az ember a megszokások rabja. Ahhoz, hogy megtanuljunk egy idegen nyelvet, a mindennapjainkba kell integrálnunk. Fel kell térképeznünk, játszanunk kell vele, használnunk kell. Tehát az a legjobb, ha sikerül kialakítanunk egy olyan tanulási rendszert, ami hosszú távon is jól működik. Ha mindennap egy 10-15 percet szórakozva gyakorlunk, akkor lassanként észrevétlenül megszokásunkká válik a nyelvhasználat. Tapasztalatok alapján a szociális háló a legalkalmasabb eszköz erre, mert ez a mai életvitelünkhöz nemcsak alkalmazkodik, hanem egyenesen hozzá is tartozik.

Például a Facebookon számos nyelvoktatással foglalkozó oldal van, melyek naponta vicces képekkel, nyelvtani magyarázatokkal vagy kis feladatokkal igyekeznek fenntartani a nyelvtanulók érdeklődését. A Kerek világ oldalán például angol, német és francia nyelven is találhatóak kimondottan a nyelvi készségek fejlesztését célzó feladatokat. A lelkes tanulótársak ösztönöznek minket; a hozzászólásokban olvasható kérdések-válaszok pedig hasznos információval szolgálnak. Talán nem merünk választ adni, vagy félünk kérdezni, de a közösségi rendszerben bizonyára akad olyan ember, aki fel meri tenni kérdését, amiből mi is tanulhatunk!


A kulcs a folyamatosság

Az otthoni nyelvgyakorlásban a 4. hét kritikusnak tekintendő. A legtöbbeknél ekkorra hagy alább a motiváció és a kezdeti lelkesedés. Ha ezen az időszakon túllendülünk, akkor viszont naponta megmutatkozik az előrelépés. Minden nappal több szót fogunk megérteni, egy kicsit többet fogunk tudni kifejezni gondolatainkból. Az új szavak általában először a rövid távú memóriába kerülnek. Tehát rendszeresen fel kell őket frissítenünk, hogy a hosszú távú memórából bármikor előhívhatóak legyenek. Például ha színekkel, tanulókártyákkal vagy tanulópartnerrrel, elektronikus programmal dolgozunk, sokkal hatékonyabbak lehetünk.

Kitartás és türelem kell a nyelvtanuláshoz is, mint sok minden máshoz, ami állandó az életünkben (munka, párkapcsolat, gyermeknevelés, sport stb.). Ne azzal ostorozd magad, hogy ma se értek meg többet, ma se tanultam meg 20 szót, csak kettőt... Ehelyett arra kerüljön a hangsúly, hogy minden áldott nap csinálj valamit a nyelvvel!

De nekem nincs időm minden nap tanulni...

Ez elszántság kérdése. Például felkelés után egy gondolat (legjobb tükör előtt kijelenteni): „ma minimum 5 percet foglalkozom a nyelvvel”. Reggeli után vagy munkába menet egy rövid nyelvtani magyarázat átolvasása (kb. 3 perc), ebédszünteben egy facebookos feladat megoldása (kb. 1 perc), vacsora előtt vagy után a megoldásod ellenőrzése (kb. fél perc), tanulótársak kérdéseinek megnézegetése (kb. 1 perc). Vagy akár a további apróbb szüneteinket is kihasználhatjuk a tanulásra, míg másokra várunk, míg várakozunk a buszmegállóban, sportolás után, lefekvés előtt stb.

Jó szórakozást! :)

2015. február 25., szerda

4 ok, amiért érdemes idegen nyelveket tanulni!

Ha megkérdeznénk magunkat, vajon több indokot tudnánk felsorolni a nyelvtanulás mellett, mint ellene, mi lenne a válaszotok?

A globalizáció miatt már az iskolákban szükséges két-három idegen nyelvet megtanulni. Azonban belevágni a nyelvtanulás egy életen át kifizetendő tevékenység. Általa nem csak a világ nyílik ki, hanem saját anyanyelvünkhöz is közelebb kerülünk. Továbbá tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a nyelvtudás kitűnően karban tartja az agyat idős korban is. Az első idegen nyelv elsajátítása a legnehezebb, a többi utána már sokkal egyszerűbben megy.

noivilag.hu

Mely okok szólnak ma erősen a nyelvtanulás mellett?

#1. Bővül az általános tudásunk

Amikor megtanulunk egy nyelvet, egy új világ és számtalan új forrrás tárul elénk. Könyvek, cikkek, zenék, filmek plusz az interneten elérhető összes idegen nyelvű anyag. Manapság a legtöbb weboldal angolul jelenik meg, ezért ha jól informáltak szeretnénk maradni, mindenképp érdemes elérni egy alapszintet angolból. Mikor nyelvet tanulunk, nem csak a szavakat és a nyelvtant sajátítjuk el, hanem egy teljesen más kultúráról, gondolkodásmódról és életvitelről is ismereteket szerzünk. Mindezeket összerakva pedig fordítatlan formában sokkal élvezetesebb, hitelesebb lehet számunkra egy dal, egy könyv vagy egy film. 

#2. Jobb munkát szerezhetünk a nyelvtudás által

Manapság rengeteg munkahelyen megkövetelik a nyelvtudást. A gazdasági fejlődésnek köszönhetően az ügyfelek, a beszállítók és kollégák is a világ szinte minden tájáról jelen vannak a legtöbb cég életében. A nyelvismeret (különösképpen az angol) és egy multikulturális környezetben való kommunikációs képesség tehát elengedhetetlen előny. Ha további nyelveket is beszélünk, az még nagyobb esélyt ad, hogy jó állást kapjunk és a ranglétrán is előrébb juthassunk. A leghosszabb távú befektetésünk önmagunkba - az önismeret mellett- egyértelműen a nyelvtanulás.

#3. Külföldi utazás vagy költözés tervezése esetén

Ha sűrűn eljátszunk a gondolattal, hogy külföldre utazzunk, esetleg ki is települjünk, akkor feltétlenül el kell kezdenünk előtte nyelvet tanulni. Ha külföldön élünk és beszéljük az orszég nyelvét, sokkal előbb nyerünk befogadást, elismerést az idegen társadalomban. Egy-egy utazás során is legalább alapszinten érdemes tisztában lennünk a kifejezésekkel, hogy „ne tudjanak minket eladni”. Egy idegen nyelvet sajnos nem lehet egy éjszaka vagy egy hét alatt megtanulni... Hosszabb távra kalkuláljunk a tanulással, mint ahogyan a használattal is- minimum élethosszig! :)

Akkor is érdemes belevágnunk a tanulásba, ha rokonaink vagy barátaink élnek külföldön. Ugyanis a látogatások alkalmával magabiztosan tudjuk majd közvetíteni mondandónkat azoknak is, akik nem beszélnek magyarul.

#4. Ha bizonyítani akarunk

Sokan keresnek új kihívásokat az életben. Mi lehetne a nyelvtanulásnál komplexebb, ha a fenti 3 indokot végignézzük? Egy (vagy akár több) nyelv megtanulása által magunknak, másoknak és vadidegeneknek is bebizonyíthatjuk, milyen jó készségekkel rendelkezünk. Elsőként motiváció szükséges, amit könnyen gyűjthetünk, például ha kedvenc színészünket, énekesünket stb. szeretnénk eredetiben megérteni. Ha belevágtunk, utána elengedhetetlen a kitartás és a rutinszerű gyakorlása kialakítása. Sose kételkedjünk magunkban! Bármi sikerülhet, bármire képesek vagyunk, ha igazán szeretnénk elérni.

Mindig higgy magadban!
Ági

2015. január 3., szombat

Nyelvérzéke ugyanis mindenkinek van!

A sikeres nyelvtanulás alapja, hogy a mindennapjainkba csempésszük a nyelvet, minél többet beszéljünk (ezekről már az előző cikkekben szó volt). További két fontos összetevő, hogy megismerjük, melyik tanuló típusba tartozunk, és persze, folyamatosan ismételjünk.

noivilag.hu
Aki azt mondja, nincs nyelvérzéke, az téved!

Ugyanis a nyelvérzék nem egyetlen készség, hanem több készség összessége. Vannak, akik ösztönösen képesek egy-két példamondat után saját mondatokat alkotni az új szavakkal és szerkezetekkel. Vannak, akik elsőre megértik, amit olvasnak, vagy amit mondanak nekik. Sokan pedig képesek a megtanulandó szavakat képekkel, személyes élményekkel összekötni és gyorsabban visszaemlékezni rájuk, mint nyelvtanuló társaik. És természetesen vannak, akiknek a felsoroltak közül egyiket-másikat többször kell megismételnie, mire össze tudja kötni a jelentéseket a fejében. Legyen gyengeségünk akár a nyelvtan, akár a szótanulás, akár a hallás utáni megértés, akár az írás-olvasás, ha motiváltak maradunk, BÁRMIT meg tudunk tanulni. Ugyanis a folyamatos tanulás, gyakorlás során a különböző készségek fejlődni kezdenek. Megéri kitartani, vagy egyszerűen megkeresni a felsorolt készségek közül azt, amelyikben a legjobbak vagyunk és arra alapozva kell tovább dolgoznunk. A nyelvtanulás tehát soha sem az úgy nevezett „nyelvérzéken”, hanem csakis a nyelvtanulás iránti motivációnkon múlik. 
Sokat segíthet, ha tisztában vagyunk vele, melyik tanuló típusba tartozunk. Ezzel időt nyerünk és rengeteg energiát spórolunk. Ugyanis hiába magolunk be idegen nyelvű dialógusokat, ha mondjuk nem az auditív (hallás után tanuló) típusba tartozunk. Nagyon fotnos tehát, hogy a saját típusunknak megfelelő tanulási módszert válasszuk ki a nyelvtanuláshoz.

noivilag.hu
A kisgyerekeknél az anyanyelv megtanulásában például az az igen erős hajtóerő, hogy képesek legyenek kommunikálni a külvilággal. Éppen ezért az iskolaérett korig meg sem kottyan akár három nyelvet (egyidejűleg vagy egymás után) elsajátítania egy gyermeknek. Játszva, táncolva, énekelve tanulnak, ezért sosem hagy alább a lelkesedésük. Azonban amikor az iskolában elkezdik az első idegen nyelv tanítását bevezetni, akkor az oktatási módszer nem kedvez minden tanuló típusnak. Például, hogy művi környezetben (padban ülve, írva-olvasva, kevés vagy sok hallás utáni értés feladattal) kell tanulniuk és a motivációjuk is egyből elillan.
Ugyanez igaz a felnőttekre is. Ha olyan módon próbálunk nyelvet tanulni, ami nem kedvez tanuló típusunknak, akkor elkedvtelenedünk és feladjuk. A nyelvtanulásnál tehát nagyon fontos, hogy a saját belső igényünk legyen egy másik nyelv elsajátítása és a nyelvtanulás teljes folyamatában aktívan részt akarjunk venni.

Honnan tudhatjuk meg, melyik típusba tartozunk?

Egy egyszerű, párperces teszt segítségével választ kaphatunk kérdésünkre.
Például csináljátok meg a TANULÁSI TÍPUS TESZTET a Savaborsán és olvassátok el a hozzátartozó tanulási tippeket is :)

Jó szórakozást!

2015. január 1., csütörtök

Tippek & trükkök--- hatékony felkészülés a nyelvi érettségire

Az érettségi az első nagy megmérettetés a tanulók életében, mikor számot kell adniuk az addig tanultakról egyszerre több tantárgyból szóban és írásban is. A nyomás igen nagy, mert sokaknak a továbbtanulás is az érettségi eredményétől függ. A vizsgarutin hiánya és az anyag mennyisége általában megriasztja a vizsgázókat. Az emelt szintű nyelvi érettségi egyenesen a középfokú nyelvvizsgával egyenértékű és rengeteg pluszpontot ér. Nézzük tehát, hogy milyen technikával lehet sikeresen felkészülni erre a nagy megmérettetésre.



A kötelező érettségi tárgyak között szerepel az idegen nyelv. A nyelvi érettségi abban különbözik a többi tantárgytól, hogy évek munkáját itt egyáltalán nem lehet néhány nap alatt behozni: nem elég „csak” megérteni, vagy „csak” magolni. A nyelvi felkészülés során teljesen el kell sajátítsuk mind a nyelvtant, mind a szókincset és összetetten kell tudni alkalmazni tudásunkat a szóbeli és az írásbeli vizsgarészben is. Hiszen nyelvhelyesség, olvasásértés, íráskészség, hallásértés és beszédkészség mérő feladatok is vannak az érettségiben.

Az előző három év anyagának ismétlését ötvözni kell az új (12. évfolyamos) anyag elsajátításával és nem árt pár hetet az összegzésre is hagyni. Legkésőbb januárban az újévi lendülettel el kell kezdeni a májusi érettségire való felkészülést. Az írásbelin elért eredmény általában már csak egy jeggyel változik a szóbeli után, emiatt fontos az alapos felkészülés az írásbelire. A kidolgozott szóbeli tételek megtanulgatása inkább az írásbeli vizsgák lezajlása utáni feladat. A sikeres felkészülés kulcsa tehát a hatékony időbeosztás. 

#1. Készíts konkrét felkészülési ütemtervet!

Körülbelül egy hónap alatt kényelmesen újra átvehető egy éves tananyag. Ehhez érdemes nap mint nap, meghatározott időkeretek között foglalkozunk a megtanulandó anyaggal, például kijelöljük, hogy minden hétköznap este 19-20h között lesz a nyelvtanulás. A hétvégék egyik napján a heti dolgok ismétlése, a másik nap pedig pihenés következzen a nyelvtanulás szempontjából. A szünnapoknak is óriási jelentősége van, mert a megtanultak a lazítás idején tudnak igazán leülepedni bennünk.

#2. Gazdálkodj okosan a tananyaggal!

Ha megvan májusig az időbeosztásunk, osszuk fel a nyelvtani anyagot és a témaköröket is. Aki rendszerezni tudja az ismereteket, felismeri az összefüggéseket, időt is nyer. Nyelvtani kérdésekben ha szükséges, kérjünk segítséget. A szóbeli témakörök esetében pedig először érdemes magyarul végiggondolni, mit mondanánk el és a kész tankönyvi szövegeket aszerint összeválogatni, átfogalmazni; a margókra pedig mindig írjunk kulcsszavakat ;) A szóbeli felelésre való gyakorlást elvégezhetjük osztálytársainkkal, nyelvet beszélő barátainkkal/ szüleinkkel, online kurzusokon vagy a Savaborsa Nyelvgyakorlók Klubján.


#3. Készülj típusfeladatokból!

Az előző feladatsorok átnézése nem csak gyakorlásnak jó, hanem segít, hogy megtanuljunk otthonosabban mozogni a feladatmegoldásokban. Segít megtanulni, hogy a megadott időkereten belül befejezzük a különböző feladatokat. Ha ismerjük a feladat formáját (kiválasztós, kitöltős stb.), a megoldásnak kihagyott helyet, megfigyeljük az évről évre felbukkanó témákat, akkor a vizsgán már nem érhet minekt sok „meglepetés”. Ha kifogynánk az előző évi feladatsorokból, akkor a Goethe, TELC, BME nyelvvizsgák tartalmaznak hasonló elemeket, mint az érettségi, tehát ezen típusú vizsgafelkészítőkönyvek lehetnek még segítségünkre a további gyakorlásban.

#4. Használjunk a felkészülés során tematikus szótárakat és/vagy keresztrejtvényeket!

A tematikus szótárak nagy segítséget nyújtanak, hogy adott tételekhez, témakörökhöz melyek azok az alapvető szavak, amikkel ki tudjuk magunkat fejezni. A keresztrejtvények által pedig a szókincsünk folyamatosan aktivizálódni, frissülni és bővülni fog.

Sok sikert az érettségin! :)

2014. december 7., vasárnap

Segítség, nem merek megszólalni angolul/ németül!- Tippek & gyakorlatok


www.noivilag.hu

"Abban szeretném a segítségedet kérni, hogy nem merek idegen nyelven megszólalni és ezen változtatni szeretnék!!!!"

Sokan fordulnak hozzám azzal a problémával, hogy egy ideje tanulják a nyelvet, de nem mernek megszólalni. Tudják a szavakat, ismerik a nyelvtani szabályokat, mégsem tudják alkalmazni őket éles szituációban. Egyszerűen leblokkolnak és legszívesebben elmenekülnének a helyszínről...

A „nem merek megszólalni” érzés mindig a tökéletességre törekvésben gyökerezik: tartunk tőle, hogy nem értjük meg, amit nekünk mondanak, vagy hogy nem tudjuk magunkat megfelelően kifejezni. Félünk a megszégyenüléstől, a hibázástól. Nagyon nehéz leküzdeni ezt az érzést, mivel saját magunk állítunk fel egy olyan mércét, amit úgy érezzük, pillanatnyilag nem tudunk megugrani. De vajon miért gondolja bárki, hogy a többiek hibázás vagy izgulás nélkül tanultak meg beszélni? A kisgyerekek például mikor elkezdenek beszélni, mindig előfordul néhány vicces szó vagy mondat beszédükben, de aztán megtanulnak folyékonyan -és hibátlanul- kommunikálni. 

Tapasztalataim alapján hamar eltűnik ez a megszólalási „para”, ha a következő technikákat heti rendszerességgel alkalmazzák a tanítványaim. A siker garantált, csak adj egy kis időt magadnak!

Savaborsa tippek & gyakorlatok:

#1. Előbb hallgass, aztán beszélj!

Maradnék megint a gyerekek példájánál. A kisgyerekek előbb csak odafigyelnek mások társalgásaira, aztán kezdenek maguk is beszélni. Tehát a nyelvtanulók (bármely korosztálya) az idegen nyelvű sorozatok, filmek, dalok figyelmes hallgatásából rengeteget tanulhat. Azt szoktam javasolni a tanítványoknak, hogy legalább heti 3*1 órát töltsenek így filmnézéssel, de a legjobb ha mindennap megnéznek legalább egy-egy 20-30 perces sorozatot. Ezt a feladatot szinte nem is érzik tanulásnak, mert mindenkinek van legalább egy kedvence, amit kikapcsolódásképp bármikor szívesen megnéz. Ráadásul a képi-hangi összekapcsolás által nem csak hallás utáni értés kezd el dinamikusan javulni, hanem a beszédkészség is fejlődni fog a beidegződött szavak, kifejezések segítségével. A filmnézés hatékony eszköz lehet még a szintentartásnál és a szókincsbővítésnél is! Akiknek nincs lehetőségük filmezni, nekik egy alternatíva lehet a képes-hangos szótár használata. (Bár a fejlődési folyamat így azért lényegesen lassabb, mint a filmekkel.)

#2. Utánozz! Állj tükör elé!

Kedvenc mondataidat, párbeszédeidet írd le (a film felirata alapján) és utánozd az eredeti előadó (színész, énekes, bemondó) hanglejtését, kiejtését. Ne csak a szavakra, hanem kifejezésekre is koncentrálj! Tanulj meg kívülről teljes mondatokat!! Ha ezt a feladatot tükör előtt állva végzed el, úgy lesz a leghatékonyabb. A tükör kapásból hallgatóságot is szolgáltat számodra, azonban egy olyan valakit, aki előtt nem kell szégyellned semmit ;)

#3. Szokd meg a nem-magyar hangod!

Kezdj el otthon hangosan angolul, németül stb. beszélni a gondolataidról! Folytass magaddal hangosan párbeszédeket! Lehetőség szerint vegyél fel néhány ilyen párbeszédet, majd hallgasd vissza. Figyeld meg a kiejtésed, a nyelvtani bizonytalanságokat! Ez segíteni fog, hogy megszokd a saját hangod idegen nyelven, aminek nagyon fontos szerepe van a félelem leépítésében. És még a notóriusan visszatérő hibáidat is jobban észre fogod így venni. Ha monológod közben nem jutna eszedbe egy szó, használj szótárat! Vagy ha épp nincs a közelben szótár, akkor írd be a szavakat a telefonodba és este, lefekvés előtt keresd ki őket!

#4. Növeld az önbizalmad!

Van, aki már az első néhány óra után, ha kell, kézzel-lábbal mutogatva is próbálkozik az idegen nyelvű kommuniációval. Hogy csinálja? Mi a titka? Egyszerűen nem foglalkozik a félelmeivel. Boldog, hogy akár két szót el tud mondani egy másik nyelven. Valóban fantasztikus érzés, mert a nyelvtudással kitárul a világ, nem igaz?

Ha nem szólalunk meg, a félelem börtönébe zárjuk magunkat, ahonnan senki más nem tud minket kiszabadítani, csak mi saját magunkat. Ráadásul a szótlansággal elvesszük magunktól a fejlődés lehetőségét is. Minél többet gyakorlod a „nem tökéletes” beszédet, idővel annál jobban fog menni! Számos lehetőség van a gyakorlásra: online órák, beszélgetőpartnerek, külföldi város- és vásárlátogatások, nyelvi utazások, nyelvi táborok stb. Válassz egyet és kezdd el még ma!

Bízz magadban és sikerülni fog!


Tapasztalataitokat várom kommentben :)

Ági

2014. november 20., csütörtök

Tippek sikeres nyelvvizsgához

Fontolgatod, hogy próbára teszed idegen nyelvi tudásod? Épp nyelvvizsgára készülsz? Esetleg nem sikerült az előző próbálkozásod? Most kaptok 5 olyan tanácsot, amit ha megfogadtok, garantáltan „megfelelt” bizonyítvánnyal mentek majd haza a nyelvvizsgáról.

A sikertelen nyelvvizsga letöri, kedvtelenné teszi a nyelvtanulót, elveszi az önbizalmát és motivációját. Tehát ha a valaki rászánja magát a nyelvvizsgára, akkor mindenképp érdemes rászánnia az időt, pénzt és energiát is, hogy alaposan felkészüljön. A jól megalapozott nyelvtudással nem csak a vizsgán fogunk boldogulni, hanem ami még annál is fontosabb, az életben is!


A sikeres nyelvvizsga felkészülés alapjai:
  1. Rendszeresség
A nyelvtanulás olyan, mint a sport. Ha nem rendszeres, akkor sajnos nem is érjük el általa a kívánt célt. Előre jelöld ki naponta vagy hetente azokat az időpontokat, amikor tanulni, gyakorolni tudsz. A mai rohanó világban érdemes azt a vizsgafelkészülési formát választanunk, ami a leginkább beleillik napi időbeosztásunkba. Az egyik legrugalmasabb példa erre az online tanulás: interaktív feladatokkal és Skype-os beszélgetési lehetőséggel.
  1. Mindennapos gyakorlás
A rendszerességet úgy biztosíthatod a legegyszerűbben, ha szórakoztatóan csempészed be mindennapjaidba a nyelvet: naponta megnézel egy-egy idegen nyelvű filmet, olvasol egy-egy idegen nyelvű cikket, külföldi chatpartnert keresel, vagy például a Kerek világ facebook oldalán megoldod a napi feladatokat.
  1. Saját haladási ütem
Ez nem verseny! A nyelvet magadnak és magadért tanulod, az élvezet kedvéért, hogy használd azt: más kultúrából érkező emberekkel kommunikálhass, idegen nyelven is olvashass vagy épp eredetiben meghallgasd a kedvenc színészed alakítását. Minden ember teljesen egyedi, tehát a nyelvtanulási ütemük is eltérő. Csak akkor menj el a vizsgára, ha te belül azt érzed, hogy megérettél a megpróbáltatásra. Ne azért menj, mert „küldenek”! Ne hasonlítsd magad senkihez, viszont a saját mércédnél soha ne add alább!


  1. Időben kezdd el a felkészülést!
Ha valamilyen időkorláthoz lenne kötve a papír megszerzése, akkor viszont ne halaszd utolsó pillanatra a felkészülést. Ugyanis bizonyos készségeink, mint például a hallásértés vagy a beszédkészség nem fejlődnek olyan gyorasan, mint a többiek. Ezekből biztosan nem tudsz a vizsga előtti nap. Körülbelül 3-6 hónap intenzív és célzott gyakorlás szükséges a nyelvvizsga témaköreiből ahhoz, hogy a vizsgán is meggyőzően szerepelj majd.
  1. Válaszd a megfelelő nyelvvvizsgát!
A vizsga kiválasztásnál mindig mérlegeljük: mihez kell a nyelvvizsgapapír, melyek a személyes erősségeink vagy gyengeségeink. A próbanyelvvizsgák és mintafeladatlapok lehetőséget biztosítanak, hogy leteszteljük, mennyire nekünk való az a vizsgatípus. A nyelvvizsga választás szempontjairól még részletesebben egy korábbi cikkben olvashattok.




       6.   Helyes szintbecslés!

Ha az otthoni gyakorlás során már bő 2 hete folyamatosan 70% feletti pontszámot sikerül elérned, akkor jelentkezz be a következő nyelvvizsga időszakra. Ugyanis kb. 6-8 héttel a vizsga előtt be kell jelentkezni a nyelvvizsgára. Ezen időszak alatt pedig a teljesítményed a további gyakorlással bizonyára még javulni fog. Így a vizsgadrukk sem ronthatja majd a pontszámodat 60% alá ;)

2014. november 10., hétfő

Facebook-on nyelvet tanulni: LIKE!


A Facebook mára az egyik legnépszerűbb szociális hálóvá vált. A statisztikák szerint a felhasználók fele legalább naponta egyszer bejelentkezik, hogy megnézze a történéseket. Ebben a napi minimum 5-10 perc szemlélődésben pedig akár még nyelvet is gyakorolhatunk! A Facebook-os tanulás biztosítja, hogy rendszeresen, szórakozva gyakorolhassunk, hiszen ha bejelentkezünk máris látjuk a hírfolyamban a rövid nyelvi feladatokat, színes képeket, videókat.

Jöjjenek a tuti tippek, hogyan csináld!

1. Ha haladó nyelvtanuló vagy, feltétlenül like-olj külföldi oldalakat! Az ott megjelenő cikkeket, blogtartalmakat, hozzászólásokat, videókat (szótár segítségével vagy anélkül) értelmezheted. Ha elég magabiztos vagy, akkor szólj hozzá a témákhoz te magad is!

2. Ha viszont még csak kezdő vagy szeretnél szinten tartani, ismételni, akkor számos magyar szerkesztésű nyelvoktatással, nyelvvizsgákkal kapcsolatos oldal is van. Leginkább azokra koncentrálj, melyek minden nap egy rövid nyelvtani, szókincsbővítő, olvasás- vagy hallásértési feladatot posztolnak, mert a pár perces feladatok által hatékonyan tudod támogatni a nyelv elsajátításának folyamatát. 

3. A fenti feladattípusok váltakozása biztosítja, hogy valóban minden készséged egyszerre fejlődhessen, a vegyes témakörökből vett mondatok pedig aktivizálják a szókincsedet. És ez a változatosság a lelkesedésedet is fenntartja, a megosztásokkal pedig ismerőseidhez is eljuttathatod a tudást szórakoztató formában.

4. Mivel a Facebook tulajdonképpen egy nagy chat, így ne félj kifejezni a gondolataidat idegen nyelven. Mindig kommentáld a feladatok megoldásait, hiszen ha gyakorolsz, íráskészséged fejlődik, interakcióba kerülhetsz a többi hozzászólóval, illetve később személyes értesítést is kapsz a helyes válaszról. Kb. 2-3 hónap alatt magabiztosabb leszel és még a beszéd is jobban fog menni!

Ha a nyelvtanuló oldalon elrontod a választ, abból semmi baj nem származik, hiszen tanulni „mész” oda. Viszont ha később külföldi oldalak állapotához szeretnél majd hozzászólni, már nem leszel lámpalázas!

Ha van elég időtök reggel, akkor inkább munka vagy iskola előtt böngésszetek, mert akkor frissebbek vagytok és a napi tevékenységetekben újra és újra eszetekbe fog jutni a reggeli gyakorlat. Arról már nem is beszélve, milyen hasznos, ha az esti facebook-ozás közben újra látjátok a feladatokat a helyes megoldással.

5. Ha ezeket a tanácsokat megfogadod, néhány hét múlva vissza is léphetsz majd a legelső tippemhez! :)


2014. október 1., szerda

SZÍNES NYELVTANULÁS

noivilag.hu

Bizonyára nem tudnánk elképzelni életünket a színek nélkül... A színek ráadásul minden kultúrában szimbolikus jelentéssel bírnak. Már az ókorban is alkalmazták ezt szimbólumrendszert, ahogyan napjainkban is alkalmazzuk hagyományainknak megfelelően.

Például a KRESZ-ben a piros az tilos; a fekete ruha az eleganciát vagy a gyászt jelképezni és így tovább. A színek személyes élményeinknek megfelelő asszociációkat (társításokat) és ezzel együtt ösztönös reakciókat is életre hívnak bennünk. Ezért a színterápia nagyon jól használható a hatékony nyelvtanulás eszközeként.

A cél az, hogy a színek által sikerüljön érzelmi kapcsolatot kialakítani a megtanulandó szavak, kifejezések és a jelentés között. Ennek a kapcsolatnak az erőssége határozza meg azt, hogy a tanulás mennyire lesz sikeres, agyunk milyen gyorsan tudja visszahívni a memóriánkban tárolt szavakat.

Íme néhány ötlet, hogyan használjuk a színeket a tanulásban:


Az ismeretlen szavakat kölünböző színekkel jelöljük, mikor bekerülnek szótárunkba.

noivilag.hu
A hasonló jelentésű, egy témakörbe tartozó szavakat következetesen mindig ugyanazzal a színnel jelöljük.

Olyan nyelvekben, ahol a főnevek különböző neműek, mint német, francia, olasz stb., ott a különböző nemeket különböző színű szövegkiemelővel is jelöljük meg.
Rajzoljunk vagy ragasszunk olyan színű képeket a szótárunkba, melyek emlékezetessé teszik számunkra az adott szót.

Készítsünk színesen megírt (akár képes-rajzos) posztereket a nyelvvizsga témakörből. Majd hetente váltogatva tegyük ki őket sorban egy olyan helyre, ahova mindennap többször odamegyünk, ránézünk (pl. tükör, hűtőajtó, WC ajtó stb.) és két hetente ismételjük át az addigra már vizualizált tételeket.

Csináljunk színes kartonból tanulókártyákat: egy-egy kifejező képpel és idegen nyelvű kedvenc dalaink szövegével, kedvenc filmjeleneteink párbeszédrészleteivel. És addig forgassuk őket, míg csukott szemmel, kívülről is el tudjuk mondani a ráírtakat.

A színek segítségével a fogalmak egyből a tudatalattinkba íródnak, így a megtanultakat később aktív szókincsünkben fogjuk tudni alkalmazni.

Próbáljátok ki! :)


2014. szeptember 24., szerda

MELYIK NYELVVIZSGÁT VÁLASSZAM?

hosnok.hu

Gyakran elhangzik, hogy „nem a papír, hanem a valódi nyelvtudás számít”. Mégsem haszontalan egy nyelvvizsgát letenni: pluszpontokat ér a tanulmányi felvételikben, nyelvipótlékot a közszférában, valamint alapfeltétele a diploma átvételének és a külföldi élet, tanulmányok előkészítésének.

Manapság a bőséges nyelvvizsgakínálatból elég nehéz kiválasztani, melyikre is akarunk menni. Milyen szempontokat mérlegeljünk a nyelvvizsgaválasztásnál? Ebben szeretnék segítségetekre lenni az alábbi nyelvvizsga összefoglalóval.

Az ismerőseink, barátaink azt a nyelvvizsgát fogják ajánlani, amelyiken ők maguk is átmentek. Azonban nem biztos, hogy ugyanaz a nyelvvizsgatípus nekünk is ugyanannyira jól fekszik. Habár azonos szinteken (legyen az alap-/ közép- vagy felsőfok) bármelyik típusú nyelvvizsgához szükséges ugyanaz a szintű tudás, a nyelvi készségmérő feladatok különböző összeállítása a különböző vizsgatípusokban mégis segítségünkre lehet, hogy úgy érezzük, az a konkrét típus könnyebb számunkra. Ezért érdemes előbb alaposan megvizsgálni lehetőségeinket (nyelvvizsga helyszínek & időpontok szempontjából), esetleg szakember, nyelvtanár véleményét is megkérdezni, vagy legalább egy próbanyelvvizsgát kitöltenünk, mielőtt megtörténik a végleges kiválasztás.

A tanulóimmal szóbeli próbanyelvvizsgát is tartunk a vizsga előtti hónapban, ahol nem csak én, a felkészítőjük, hanem egy teljesen független "vizsgabiztos" is részt vesz, akitől szintén visszajelzést kapnak. A felkészülési szakasz ezen pontja nagyon hasznosnak és valódi fokmérőnek bizonyult minden nyelvvizsgára készülő számára. Ezért javaslom, hogy próbáljátok ki magatokat nem csak írásban, hanem szóban is a vizsga előtt.


A nyelvvizsgaválasztás során mindképp figyelembe kell vennünk, hogy mi a célunk a vizsgával. Ha belföldön szeretnénk hasznosítani nyelvtudásunkat, akkor elegendő csak a Magyarországon elismert (akkreditált) nyelvvizsgát letennünk. Viszont ha külföldön szeretnénk hasznosítani nyelvtudásunkat, tanulmányokhoz vagy munkavállaláshoz, akkor mindenképp nemeztközileg elismer vizsgát válasszunk.
Ha a munkánkhoz szükséges a nyelvtudás, akkor érdemes olyan szakmai nyelvvizsgát választanunk, ami a mi szakterületünknek megfelel (pl. mezőgazdasági, üzleti, jogi, műszaki, orvosi, katonai stb.). Viszont ha csupán privát személyként fogjuk használni a nyelvet, nem szükséges speciális témákról beszélgetnünk, akkor elegendő az általános nyelvvizsga megszerzése.

A legtöbb intézményben már létezik a nyelvvizsgáknak egynyelvű vagy kétnyelvű változata. A kétnyelvű vizsgák tesztelik a magyar és az idegen nyelv közötti közvetítés szintjét. Akinek nem a fordítási feladat a fő erőssége, érdemes más típusú megmérettetést választania. (Az igényes fordításhoz ugyanis a magyar nyelvvel is kitűnően kell tudni bánni.) Tehát ha a későbbiekben nem lesz arra szükség, hogy másoknak közvetítsük egy-egy idegen nyelvű szöveg tartalmát szóban vagy írásban, csak önmagunk számára kell értelmeznünk, akkor elég az egynyelvű vizsgát megcsinálni.

pincerakademia.hu

Ha kiválasztottuk a fő szempontok alapján, hogy akkreditált vagy nemzetközileg is elismert, egynyelvű vagy kétnyelvű, általános vagy szakmai vizsgát szeretnénk letenni, akkor jöhet a kínálat felmérése. A továbbiakban a legnépszerűbb, akkreditált B2 típusú angol & német nyelvvizsgatípusokat tekintjük át:

Mikor válasszuk az ITK-ORIGO (Rigó utcai) nyelvvizsgát?

Híres és egykori monopolhelyzete miatt hírhedt ORIGO vizsgát akkor válasszuk, ha alaposan fel tudunk készülni, stabil szókinccsel és precíz nyelvtani háttértudással rendelkezünk. A vizsga tipikusan a magyar anyanyelvűek által elkövethető hibákra és kevésbé a mindennapi nyelvhasználatra koncentrál. Kétnyelvű változatában természetesen fordítási feladat is van. A Rigó utcában akár Junior Nyelvvizsgát is lehet tenni, melyet speciálisan a (kb. 200 órája tanuló) 10-14 év közötti korosztálynak alkottak meg. 

Mikor válasszuk a BME nyelvvizsgát?

Egy- és kétnyelvű, általános és szakmai (gazdasági, műszaki) nyelvvizsgákat tehetünk a Budapesti Műszaki Egyetemen. Azoknak ajánlott leginkább, akiknek nyelvtudása az összes készségben (írás, olvasás, közvetítés, hallás, beszéd) közel azonos szintű, ugyanis az összpontszámban mind az öt készség azonos pontszámot képvisel. A BME és az ORIGO közötti különbség, hogy az 50 kérdéses nyelvtani teszt a BME-n 30 kérdéses, viszont a többi húsz pont szövegkiegészítéses feladattal szerezhető meg. A vizsgáztatást próbálják a lehető legobjektívebbé tenni. 

Mikor válasszuk az Euro nyelvvizsgát?

Az Euro nyelvvizsga szintén letehető egy- és kétnyelvű, általános vagy üzleti szaknyelvi változatban. Előnye, hogy az államilag elismert és nemzetközi bizonyítvány is egyszerre a zsebben van, ha sikeres nyelvvizsgát teszünk. A vizsgakövetelmények az EU ajánlásának megfelelően a kommunikációra helyezik a legnagyobb hangsúlyt. Tehát akkor válasszuk ezt a vizsgát, ha erősek vagyunk a kommunikációban, kényelvű vizsga esetén pedig a fordításban is. A feladatok között megjelenik a magnóról diktált szöveg lejegyzetelése és a tolmácsolás is. Nagyon hasonlít a legnagyobb nevű nemzetközi Cambridge nyelvvizsgához.

Mikor válasszuk az angol Cambridge nyelvvizsgát?

A Cambridge egynyelvű nyelvvizsgák nemzetközileg magas szinten elismertek. Lehetőség van üzleti, jogi és pénzügyi szakmai nyelvvizsga letételére, valamint Gyermekvizsgákat (YLE) is szerveznek. Magas presztizsű vizsga és emiatt a vizsgadíj is magasabb, mint a többinél. Ha valaki angol nyelven tervez továbbtanulni vagy a kitelepülésen gondolkodik, akkor érdemes a Cambridge nyelvvizsgát letenni. A (B2) középfokú szintnek megfelelő FCE vizsga sokkal erősebb a többi ugyanilyen szintű vizsgánál. A gyakorlati nyelvhasználat áll a vizsga középpontjában: a sikeres vizsgához rövid beszámolókkal, részletes témakifejtéssel, újságból és televízióból vágott szemelvények megértésével is bizonyítani kell. 

Mikor válasszuk a német Goethe nyelvvizsgát?

A Goethe egynyelvű nyelvvizsgák nemzetközileg nagyon elismertek és Magyarországon is akkreditáltak. Ha német nyelvű továbbtanuláson vagy kitelepülésen gondolkodik valaki, erősen ajánlott ezt a típust választania, mivel a vizsagbizonyítvány bemutatásával mentesülhet a TesTDaF-vizsga vagy a DSH letétele alól. Egyébként az ún. Zertifikat Deutsch nyelvvizsga bizonyítvány a német állampolgárság megszerzésének elismert feltétele is egyben. A vizsga négy alapvető készséget mér: az olvasott szöveg értését, a hallott szöveg értését, az íráskészséget és a beszédkészséget. 
oktatas.co.hu
A fentieken kívül létezik még a TOEFL, Trinity, City&Guilds, LCCI angol és a több nyelven is letehető TELC, PANNON, Társalkodó, BGF, Zöld Út, TOEIC, ECL, OECONOM nyelvvizsgák. A felkészülés során érdemes a típusfeladatok gyakorlását előtérbe helyezni, mert akkor a vizsgán a rutinunk segítségével jobban szerepelhetünk.


Szerencsés választást és sikeres felkészülést mindenkinek! :)

2014. szeptember 7., vasárnap

SIKERES SZÓKINCSBŐVÍTÉS

noivilag.hu
A nyelvtanulók első kérdései között mindig szerepel, hogy hogyan lehet hatékonyan megtanulni a szavakat, szókincset bővíteni. Sokan küzdenek azzal a problémával is, hogy passzív a szókincsük; azaz egyszer megtanulták ugyan a szavakat - akár fel is ismerik jelentésüket, ha hallják, olvassák-, de a saját mondatalakításaikban már nem alkalmazzák ezeket.

Következzen tehát néhány gyakorlati tipp, hogy alakítsd át passzív szókincsedet, illetve hogyan tanulj egyből aktív szókincset.

#1. Fogalmazzuk meg, mire szeretnénk használni szókincsünket!
Ha belegondolunk, magyarul rengeteg szót ismerünk, melyeknek jó, ha egytizedét használjuk, mikor beszélünk. Sőt, mindenkinek megvannak a preferált témái (akár privátban, akár szakmailag), melyekről nagyon szeret beszélgetni. Angolból, németből stb. ugyanezen témák szavait érdemes elsajátítani először, természetesen az alapszavak mellett.

namitgondolsz.hu
#2. Először következtess, utána szótárazz!
A legtöbb szót szövegkontextusban tanuljuk meg, gondoljunk csak az 1-2 éves babákra. Amikor idegen nyelven olvasol, jól figyeld meg a szavakat, amiket nem ismersz. Először próbáld meg kikövetkeztetni a jeletésüket a szövegkörnyezetből, és csak utána keresd ki őket a szótárból.




#3. Írd le, írd körbe, foglald mondatba!
Általában 10-20 ismétlés szükséges ahhoz, hogy valóban megtanuljunk egy szót (átkerüljön a szó a hosszú távú memóriánkba). Ebben segít, ha többször leírjuk a szót magát, megtanuljuk idegen nyelven is körbeírni és rögtön mondatokat kezdünk alkotni ezzel az új szóval. Sőt, a legjobb, ha kifejezésekkel együtt tanuljuk meg a szavakat. Például az elektronikus vagy saját készítésű szótanuló kártyák, programok nagy segítségünkre lehetnek ebben.

#4. Tanulj hangosan, tanulj képekben!
Ne csak írj, hanem mondd is ki a szavakat. A leírt szavakat társítsd különböző képekhez, melyek segítenek majd emlékezni a szóra. Például a német 'Urlaub' (nyaralás, szabadság) szó kimondásakor képzeljük el addigi legszebb nyaralásunk egyik pillanatát. Ezen technika segítségével a hallási és vizuális memória is aktivizálódik és gyorsabb eredményt érhetünk el.
elmetukre.hu
#5. Játssz a szavakkal, találj összefüggéseket!
Ha például angolból megvizsgáljuk a 'friend' (barát) szót, akkor észrevehető, hogy a 'friendly' (barátságos), 'friendship' (barátság) szavak csak képzett alakok. És például a 'scholar' (tudós, ösztöndíjas) szóból ugyanígy képezhető a 'scholarly' és a 'scholarship' szó.

#6. Csoportosítsd a szavakat!
A tematikus rendszerezés segíteni fog abban, hogy adott téma felmerülése esetén több mindent el tudj majd mondani. Minden héten csak egy témakör szavait tanulmányozd egy tematikus szótár segítségével.

#7. Gyakorolj szórakozva!
Például kövess a Facebook-on nyelvoktató oldalakat! Olvasd el a kedvenc regényed idegen nyelven is! Nézz filmeket, zenei videókat felirattal! Játsszatok scrabble-t, vagy keresztrejtvényezz idegen nyelven! Az alapszabály azonban mindig ugyanaz: A TEGNAP MEGTANULT SZAVAK ISMÉTLÉSE FONTOSABB, MINT MA ÚJABBAKAT MEGTANULNI! 

Ricsi & Kristóf tanítványaim jókedvűen tanultak :)

2014. június 5., csütörtök

PÓTVIZSGA FELKÉSZÍTÉS & FELKÉSZÜLÉS

A sikeres pótvizsga titka
Hogyan készítse fel a szülő a gyermeket a pótvizsgára? 

Sajnos a tanév vége nem minden diáknak hozza meg a várva várt pihenést. Ha az év végi jegy elégtelen lesz, akkor augusztusban pótvizsgára (hivatalosan javító vizsgára) kerül sor. De vajon hogyan lehet úgy felkészülni, hogy a pótvizsga is sikerüljön és a nyár se csak a tanulásról szóljon?

oktatas.ws

A bizonyítványban szereplő elégtelen értékelés azt jelenti, hogy a tanuló tudása nem üti meg a minimum szintet, tehát az egész éves anyagot elölről újra meg kell tanulnia. Tapasztalataim szerint a pótvizsgára való felkészülés külső segítség nélkül embert próbálóan nehéz tud lenni (különösképpen matekból és idegen nyelvekből). Mivel a vizsgázót az éves tananyagból kérdezik, nem csak az egyes tankönyvben szereplő témaköröket kell tudnia, hanem azok összefüggéseit is! Nagyon könnyű matekból egy olyan összetett feladatot adni, melynek megoldása több témakör tudását is igényli, hogy a nyelvekről már ne is beszéljünk. Lehet, hogy a tanuló megtanulja a szavakat, de azokat mondatokká kell alakítani, megérteni hosszabb-rövidebb szövegeket idegen nyelven. Ezért a pótvizsga felkészítésben nyomatékos szerepe van az alapok megtanulásának. Ha egy háznak nincsenek alapjai, fel sem épülhet... nemhogy vidáman lehessen élni benne, nem igaz?

A legjobb stratégia talán, ha nem csak tűzoltást szeretnénk végezni, tehát ha nem "csak a pótvizsgának tanulunk", hogy az mindenképp sikerüljön és ne kelljen osztályt ismételni. Érdemesebb periódusokban gondolkozni: először is beismerni és átlátni a bukás mögött rejlő problémát, megkeresni a megfelelő módszert vagy személyt a pótvizsgára való felkészülésre, majd a vizsga utáni időszakot is átgondolni. A 2. szakaszban, mikor a megfelelő módszer vagy személy a rendelkezésünkre áll, akkor meg kell alapozni a felkészülést (hiányosságok felmérése), utána elejétől végéig átvenni a tananyagot, begyakorolni (a tanórákon és még otthon (!) egyaránt), majd folyamatosan visszaellenőrizni (összefoglaló tesztekkel), hogy valóban minden anyagrészt sikerült elsajátítani.

A legtöbb magántanár vagy korrepetítor iskola 30-50 órás tanfolyamot kínál egyénileg vagy csoportban, hogy augusztus elejétől/ közepétől felkészítse a diákokat az augusztus végi vizsgára. Én mindenképp az egyéni felkészítést ajánlanám, mert nagyon eltérő lehet, hogy melyik diák milyen hiányossággal jön a felkészítőre; másrészt az időbeli keret megadása helyén való, mivel a vizsgáig a teljes tananyagot át kell venni, azonban pontosan a nyomást, a stresszt kellene elkerülni a felkészülés során. Tehát egyéni, mégis rugalmasan mozgatható óraszámot javasolnék, melynek során az adott egyén teljes felkészítésére tud koncentrálni együttesen tanár és diák. Tapasztalataim szerint kb. 2 hónap felkészülési idő szükséges, melyben a rendszeresség célravezető: azaz heti 2-3 alkalommal napi 1-2 óra irányított tanulás (a felkészítővel), ezen felül pedig a diáknak egyedül is minden nap szükséges lehet készülnie, hiszen mint tudjuk:  "Ismtélés a tudás anyja.".

A legfontosabb azonban mégis csak az első periódus: beismerni és átlátni a bukás mögött rejlő problémát. Az iskolai értékelések, jegyek nem csak a gyermek tudásáról, hanem hozzáállásáról is árulkodnak. Ha azok gyengébbek, mint várták vagy remélték, akkor a diák (és a szülők egyaránt) csalódott, elkeseredett vagy épp dühös lehet. Bármit is érzünk ilyenkor, ezen felül kell emelkedni és nyugodtan végig kell gondolni, milyen okok vezettek idáig, és ki mit tehet azért, hogy az eredmények a jövőben javuljanak.

A legtöbb pótvizsgára kényszerülő gyerekek valamilyen dekoncentráció folytán bukik meg. A dekoncentráció (tanulási nehézség vagy "nemtanulás") hátterében minden esetben valamilyen lelki sérülés áll, például a szülők válása, haláleset a családban, önbizalomhiány, kirekesztettség érzés stb. A legelső lépés, hogy ezt az okot felkutassuk: utána pedig fontos, hogy a bukás okozta lelki sérüléseket is megpróbáljuk feldolgozni önmagunkban és a gyermekkel együtt is. Ebben akár külső személy, pl. pedagógus, pszichológus, nevelési tanácsadó, asztrológus is segíthet, ha szükségét érezzük.
Alaposan át kell beszélni a történteket, ami önmagában még nem hozza ugyan meg a tanulási sikert, de egy szilárd alapot ad a gyermeknek ahhoz, hogy van kire számítania nehéz helyzetekben is!
Ha gyermekünk azért kapott elégtelent, mert nem tanult eleget, akkor lehetséges, hogy maga a tanár személye, tanítási-számonkérési módszere okozott gátlásokat a gyermekben, ezért érdemes másik tanárhoz fordulni. Fontos olyan embert találni, aki kreatív, motiválni tudja gyermekünket és meg tudja neki mutatni a tanulás értelmét, a gyermek személyiségében szunnyadó lehetőségeket (ld. korábbi cikkeim).
Gyakorlati tapasztalataim alapján, ha a gyermek elkezdi érezni, hogy bíznak benne, megkapja a pozitív visszajelzéseket a felkészülés során tanárától és otthon is, akkor elkezd lelkesedni, jobban teljesíteni és az akadályokat is könnyebben venni.

Sikeres felkészülést kívánok minden Pótvizsgázónak!

Kérdéseket, véleményeket, saját történeteket a lifessence4u@gmail.com e-mail címre várom. Keressetek bizalommal!
PÓTVIZSGA AKCIÓ nálam: heti akár 25 órában csak 9.000 Ft-ért!!
Részletek az akcióról & a pótvizsgakurzusaimról 
Ági


2013. május 10., péntek

Tippek & tanácsok a nyári szünetben való nyelvgyakorláshoz

A nyár közeledtével mindig felmerül a kérdés: hogyan tartsuk szinten, esetleg fejlesszük tovább a nyelvtudásunkat, miközben vakációzunk.
A tanárok rémálma, ha egy addig éppen döcögő nebuló vagy netán egy jól haladó diákjuk szeptemberben szinte semmire nem emlékszik, amit előző tanévben tanultak. És valljuk be, hogy ez a nyelvtudásunk szempontjából sem túl hasznos… 

A leggyakoribb hiba, ami a szünet kezdetével elkövethető, hogy a szülők és a diákok egyaránt úgy gondolják: végre szünidő, pihenni kell, dobjuk az összes könyvet a sarokba! És sajnos nem gondolják ezt tovább.
Valóban szükséges a lazítás, azonban nem mindegy, hogy 1 hétig vagy 3 hónapig tart, főként egy olyan fontos készség elsajátítása esetén, mint egy idegen nyelv megtanulása. Gondoljunk csak bele, ha egy sportoló, aki évközben napi szinten edz, 3 hónapra csak úgy a „sarokba vágná” a sportot. Több mint valószínű, hogy izmai elernyednek (rosszabb esetben hízásnak is indul) és szünet végével legalább 2-3 hónapjába telne, hogy korábbi formáját visszanyerje. Elménk is hasonlóképp működik: ha nem edzzük kellőképp, sokat felejt és az addig kemény munkával összeszedett tudásból jelentős mennyiséget elenged.



Mit tehetünk ez ellen?



Ne hagyjuk felülkerekedni a lustaság érzését és tegyünk magunkért, a tudásért RENDSZERESEN. Nyári szünet esetében mindenképp fel kell mérnünk, milyen időszakot (pl. hány hetet) érintene a kihagyás, majd tűzzünk ki egy reális –számunkra a lehető legmotiválóbb- célt az adott időszakra. Például ha szívesen olvasunk, akkor abszolút teljesíthető cél, hogy mondjuk 4 hét alatt kiolvasunk egy 100 oldalas idegen nyelvű kisregényt.

További lehetőségek a nyári nyelvgyakorlásra: 

1. Vakációzz az idegen nyelv hazájában! Ennek előnyeiről, árairól angliai és németországi lehetőségekről és részletekről további bejegyzéseimben olvashatsz: 2014. nyári és őszi nyelv-tanuló-utak

2. Tölts el néhány napot egy belföldi nyelvi táborban! Szintén kínálok lehetőséget erre és további táborokkal jelentkezem még május végéig ;-) 

3. Olvass idegen nyelvű cikkeket, újságokat vagy könyveket, melyek már ingyenes is elérhetőek az Interneten vagy iratkozz be egy könyvtárba! Esetleg rendelj külföldről egy-egy példányt, maga a rendelés is izgalmas lesz idegen nyelven :)
És tényleg, játszottál már Facebook oldalunkon (https://www.facebook.com/KerekVilag) a különböző nyereményekért?? 

4. Lehetőség szerint nézd meg a kedvenc filmjeidet idegen nyelven (is)! Az Interneten is fellelhető jó néhány film vagy szintén a könyvtárakban DVD-k széles választék található, melyeken többféle nyelv + felirat kombináció közül választhatsz.

5. Hallgass idegen nyelvű hangoskönyveket vagy Interneten keresztül élő nyelvi rádiókat!
Segítségképp itt egy link: http://www.live-radio.net/european.shtml

6. Az esti buliban :) énekeljetek idegen nyelvű dalokat vagy egyenesen karaokézzatok idegen nyelven! 

7. Chatelj idegen nyelven! Hogy kivel? Tanároddal, a fent említett táborokban szerzett új (akár más nemzetiségű) barátaiddal! :)

Illetve tanítványaimmal jól bevált, hogy hetente- 2 hetente lazább, szinten tartó órákat tartunk online (akár vidékről vagy külföldről is megoldható) vagy rendszeresen személyre szabott kreatív feladatokat, feladatlapokat kapnak, melyet határidőre teljesítenek, így számunkra nem gond a szeptember (sem) :P

Az én személyes tapasztalatom az, hogy a folyamatos munka mindig meghozza gyümölcsét. Azok, akik heti rendszerességgel járnak órára és elkészítik a házi feladatot, szépen tudnak haladni, hosszabb távon sikeres vizsgát vagy egyéb megmérettetéseket (mint tanulmányi versenyek, mindennapi élmények turistákkal) tudnak „megugrani”. Azok azonban, akik gyakran kihagyják az órákat vagy elfeledkeznek az otthoni gyakorlatokról, általában lassan, de biztosan lemorzsolódnak és semmilyen kézzel fogható eredményt nem tudnak felmutatni, általában még hosszú távon sem. 

Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy eldöntse, milyen célból tanulja a nyelvet: részéről csak hobbi vagy távolabbi terveiben is szerepel.

Bármi motiváljon, kérdéseiddel továbbra is bizalommal fordulj hozzám! 

Ági :)
lifessence4u@gmail.com