Tanulási típus teszt

2012. július 9., hétfő

AZ ELSŐ CSAPAT ÉLMÉNYEI

Ahogy a mondás tartja: "Bátraké a szerencse." Így igaz ez a berlini nyelvi táborozóinkra is!
Fantasztikus, maroknyi csapat gyűlt össze 2012. júliusában és most Veletek is szeretném megosztani az élményeinket. Természetesen a beszámoló a résztvevők jóváhagyásával történik, akik a táborban készített fényképeiket adták ehhez a bejegyzésemhez. Ezúton is köszönöm Nektek, Gyerekek!! :)

Kedden reggel a budapesti FTC Stadionnál volt a találkozó, melyre mindenki időben, bár kétség kívül álmosan érkezett meg. Nagy volt az izgalom, mindenkin látszott, hogy várja, vajon holnap ilyenkorra kivel fog összebarátkozni a csapatból, hol leszünk, hogyan kezdünk, miket látunk majd stb.
Szerencsére a busz épségben megérkezett s a kis csapat egy gyors vacsi után nyugovóra is tért, hogy másnap újult erővel vágjunk neki Berlinnek.
ZOB
A reggeli ébredést egy kellemes reggeli koronázta, ahol már tulajdonképpen meg is kezdődött az első -nem hivatalos- tanóra: a bemutatkozással és az ételek idegen nevének megbeszélésével. Így a valódi tanórán már csak a részletes heti programokon mentünk át, átvettük az első anyagrészt és szavaztunk a legérdekesebb, feltétlen megtekintendő látnivalókra (mert azt hitték, nem mindent fogunk megnézni a felsoroltakból, pedig csak nem akartam őket már első nap megijeszteni az összes látnivaló között lesétálandó kilométerekkel... :D). Azonban az én meglepetésem ezúttal az volt, hogy minden látványosságot megtekintettünk! 

Siegessäule
Brandenburger Tor
Komolyan mondom, sokkal szebbnek láttam most Berlint, mint valaha és sokkal nagyobb élvezettel néztem és nézték a csapatka a város minden szépségét, mert megoszthattuk egymással az élményeket. A nyelvi feladatok teljesítését tökéletesen végezte a csapat, már ekkor tudtam, emelnem kell a mércét számukra :) Így már az esti órán, mikor kellemes testi fáradtság vett erőt rajtuk, "kegyetlen" quiz-kikérdezős-játékot tartottunk, ami után a nyertes egy óriási tábla csokival gazdagodott (amit azért közösen fogyasztottunk el).

A második nap a városnézést nem a nevezetességek felkeresésével, hanem a Berlinben fellelhető hatalmas zöldterületek egyikének megtekintésével folytattuk. Jól eső érzés volt, hogy tudtuk, egy hatalmas városban vagyunk, mégis a zöld természetben járunk.
Gärten der Welt
A napi  célkitűzéseket & megmérettetést megint "csont nélkül" sikerült teljesíteni mindenkinek, sőt egyikük plusz feladatot kért (természetesen a napi nyeremény elnyerésére számítva :D). Mozgalmas napunkat a késő délutáni tanulás után egy újabb feladat zárta: a közös vacsora készítés. Ennek keretében egy német nemzetiségi ételt készítettünk el, melyről a készült fotókat egyelőre nem tárjuk a nyilvánosság elé..., inkább még gyakorlunk és jövő nyáron ígérem, megmutatjuk ;-) De azért mindenkit megnyugtatok: nagyon jól laktunk!!

Elérkezett a harmadik nap, amikor félidőnél jártunk. Reggel már mindenki a jól megszokott kis helyét foglalta el és diákocskáim csacsogva várták az újabb előttünk álló teendőket. A napi listán szerepelt egy kastély meglátogatása, mely a lányokat filmnézésre ihlette. Természetesen erre a kérésre is "fel voltam szerelve", így az esti közös mozizás újabb mókát hozott a mi kis vidám társaságunknak.
Schloss Charlottenburg
Az utolsó napunk sem maradhatott kaland nélkül. A belváros forgatagában nézelődve, a szuvenírek beszerzése közepette hirtelen elkapott minket egy igazi, nyári vihar... Még szerencse, hogy az Ellenőrző Listán rajta volt az esőkabát és szépen mindenkinél a kis táskájában is helyet kapott. Felvettük és rögtön irányt változtattunk: sportosra vettük a figurát és elmentünk bowlingozni! Nem árt a sportbeli kifejezéseket sem megtanulnia az embernek, nem igaz? :)
Berlin Mitte
Fájó szívvel, de vasárnap reggel a csipetnyi banda korán felkelt és sok tapasztalatot, élményt gyűjtve indult haza Magyarországra.
ZOB am Funkturm
Nagyon remélem, hogy mindannyian legalább olyan jól érezték magukat ezen a táborozós héten, mint ahogyan én, és még számtalan alkalmunk lesz világot látni, nyelvet tanulni és gyakorolni. 
Akár az őszi szüneti magyarországi kirándulásaimon, akár a jövőre szervezendő tavaszi & nyári angliai valamint német nyelvterületű táborokon!

Köszönöm a részvételt, a szorgalmat, a kitartást és az érdeklődést Kingának, Kittinek és Zalánnak!

Kedves Olvasók, Nektek pedig legyen további szép & izgalmas napotok! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése