Tanulási típus teszt

2012. augusztus 14., kedd

Az első dupla turnus

Augusztussal nem csak egy új hónap, de egy újdonság is beköszöntött a berlini nyelvi táborozásba: az eddigi leghosszabb időtartamot, 12 napot töltött el a legkisebb létszámú, mindössze 2 főt számláló csapat a táborban.
Július utolsó napján este érkeztünk meg Berlinbe. Szerencsére már a buszúton megtörtént a megismerkedés & összebarátkozás, ezért másnap reggel 'in medias res' megkezdődhetett a városnézés és a nyelvi gyakorlás.

Az első napon a belvárost vettük célba és legalább hét különböző nevezetességről készítettek a táborozók fényképeket, illetve emléktárgyakat is beszereztek a német főváros kirakatában, ahogy az Unter den Lindent nevezik. Legnagyobb meglepetésemre a legkisebb csoport volt a legbátrabb és bármiféle időhúzás nélkül túlestek a feladatokon, hogy utána gondtalanul élvezhessék az egyéb napi programokat.

A második napot a természetnek szenteltük és meglátogattunk egy tavat és azt körülvevő erdős valamint sétálóutcás városrészt is. A szokatlan hőségben kedvünk támadt fürdőzni, azonban a közeledő eső miatt nem csak a fürdőzést, de a tervezett hajókázást is le kellett fújnunk. Cserében a közeli bevásárló utca könyvkereskedéseit és újságos boltját látogattuk meg, ahol ifjú hölgyek és urak számára igen hasznos magazinokat vásároltunk, amiből a későbbiek során még feladatokat is kreáltunk! És zárójelben megjegyezném, hogy a papírírószer boltba is be kellett ugranunk, hogy az otthon hagyott vagy már az első napon kevésnek érzett füzetet, mappát stb. némi helyi "menő" holmival pótoljuk.

A harmadik napon borongós idő köszöntött ránk, ezért fedettre vettük a "figurát" és meglátogattuk a  szó szerint pompás Charlottenburgi Kastélyt. A régi épületszárnyat látva elhatároztunk, hogy legközelebb talán a közeli Potsdam-ba, a kastélyok városába is el kellene látogatni. A növedékeim tetszését egyetlen dolog nem nyerte el, az pedig kastélyban kiosztott 'audio guide', azaz az idegen nyelven beszélő hangos tárlatvezetés volt. A körülbelül másfél órán keresztül tartó folyamatos információáradat elfárasztotta a hallgatóságot, azonban ez nem vette el a kedvünket, hogy -némi pihenés után- a délutáni nyelvórán is aktívan gyakoroljunk tovább :)

A negyedik napot megint egy természet közeli helyen: az állatkertben töltöttük. Itt már nem csak a színek, hanem az embertömeg is árulkodtak arról, hogy Európa egy leglátogatottabb állatkertjében járunk. Talán az akvárium élővilágáról még több képet készítettünk, mint a 34 hektár területen fekvő teljes kertről, mely kb. 1500 fajnak ad otthont. 
Illetve a következő napon tanítói szempontból laikus, ám nyelvi & diplomáciai professzionalitásból magas szinten álló "Segédtanár Úrral" kiegészülve a délelőtti közös, nyelvi játékok után megnéztük a méltán híres Madame Tussauds múzeumot, ahol  az egy négyzetméterre eső viasz celebek száma legalább 3.... :)

A táv alig felénél megjelent két csúnya "ellenségünk": a fáradtság a lábunkban és a honvágy a szívünkben. De nem adtuk olyan könnyen magunkat, és közös erővel valamint a szülők nyújtotta lelki támogatással túllendültünk ezen is! :)

A második héten ezzel a megújult erővel a közeli óriásparkban tettünk egy hatalmas sétát. Eldöntöttük, hogy legközelebb csakis -bérelt- biciklivel és profi fényképezőgéppel járjuk körbe a helyet. A kert gyönyörűségétől lenyűgözve a délutáni órát a szabadban tartottuk, ahol a szituációs gyakorlatok a legkreatívabban sikerültek, a napsütésnek vagy a szökőkútnak hála?! :)


Ahogy még az első órán átvettük elméletben, a második héten már gyakorlatba is ültettük, hogy melyik berlini kerület hol található és mi a nevezetessége. Térkép segítségével definiáltuk, merre jártunk és a kimaradt területek közül kiválasztottuk Kreuzberg kerületét, a legszínesebb, legfiatalosabb városrészt. A Victoriaparkban található vízesés minden addigi elképzelést felülmúlóan gyönyörű volt! Nézzétek csak meg:

A 7. nap elteltével egy kis nosztalgiát csempésztünk a napunkba: meglátogattuk Spandau óvárosát és az ott fekvő hangulatos citadellát. Természetesen a "hétforduló" nem telhetett el ünneplés nélkül és berlini tartózkodásunk egyik legnagyobb és legfinomabb fagyiját fogyasztottuk el az óváros sétálóutcáin.


Az utolsó előtti napon a belváros szívében elterülő tónál jártunk, majd az újabb szabadban eltöltött tanórák után a bevásárló központok hadához siettünk, mivel meglepetéssel készültünk, ugyanis a táborozók közül szülinapost köszönthettünk. Végül szinte az utolsó pillanatig sikerült titokban tartani a "nem titokban megvett" meglepetést :-)

Majd az utolsó nap már reggel pörgősen indult, ugyanis egyik táborozónk apukájával kiegészült a csapatunk! Igen, igen, és így nem csak engem feleltettek a táborozók egy általuk összeállított kvízzel, hanem én is őket az idegenvezetéssel :) Ezúttal rájuk volt bízva, merre viszik el a több szempontból kíváncsi felnőtteket... és még ezt is megoldották! Nagyon ügyesen bevittek minket a nevezetességekkel zsúfolt középső kerületbe, majd onnan kiegészítve addigi látképüket még újabb & újabb híres épületekhez is elvittem a csapatot. A nap végére fáradtan, ám élményekkel telve ültünk le pizzázni  és végül felköszönteni  az ünnepelt(ek)et és egymásnak megköszönni az eltelt napokat.





És még ezek után is maradt látnivaló Berlinben (pl. Marzahnban a Gärten der Welt, Volkspark Wuhlheide, a Botanikus Kert stb.), ezért hihetetlen ez a város! Nem csak a kultúra, de a zöld terület, tavak, parkok is olyan mennyiségben vannak itt jelen, amit érdemes megismerni akár világváros szeretnénk látni, akár a természet közelségét szeretnénk élvezni. Itt mindkettő megtalálható ízlésünk szerint.
Jövőre innen folytatjuk a táborozást, ám az úti céljainkat a 26km-re lévő Potsdammal és Brandenburggal is kiegészítjük.

Tehát még azok a vállalkozó kedvű Szülők, akik kedvet éreznek, hogy újra „tinik” legyenek néhány napra, vagy szeretnék megnézni, hogyan boldogul a csemetéjük a tábor végére, nyugodtan jelezzék, mert mint megtapasztaltuk,  mi ezt is meg tudjuk oldani!


Végezetül pedig megosztanám a Lányoktól kapott egyik kis, reggeli meglepetésünket:


Kedves Berni & Dóri! 
Még egyszer én is nagyon köszönöm, hogy eljöttetek és mindvégig szorgalmasan dolgoztatok!! Valamint köszönöm hozzájárulásotokat a fényképeitek megosztásához. Nélkületek még a blog sem jött volna létre! :) 
Biztos vagyok benne, hogy már az első hétköznapi szituációban vagy iskolai órán érezni fogjátok ennek az intenzív 12 napnak az eredményét! 

A továbbiakban is sok sikert, élményt kívánok Nektek, az összes eddigi valamint a leendő Táborozóinknak is!

Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése