Tanulási típus teszt

2012. augusztus 24., péntek

Ez az a tábor, ahol a szülők is jól érezhetik magukat!

  • Nem voltál még az idén nyaralni vagy kevés volt a kikapcsolódás?
  • Külföldre vágysz?
  • Aktív pihenéssel töltenéd az ősz egyik hétvégéjét, közben pedig a gyermekeiddel is foglalkozni szeretnél?
  • Legyen ez a szünet kicsit más, mint eddig?
Ha a válaszod igen, akkor idén a berlini táborban a helyed!

6 nap Berlinben most csak 49.990 Ft/ főtől!

A „Városnéző” és „Intenzív nyelvi” táborok kombinációjából született az őszi szünetre kínált nagyszerű lehetőség azoknak a családoknak, melyekben a gyerekek idegen nyelvet tanulnak, tudásukat gyakorlatba ültetnék és a felnőttek is szeretnének kikapcsolódni.
A gyerekek félintenzív nyelvtanfolyamon délelőttönként részt vehetnek a nyelvórákon, melyeken felkészülünk a gyakorlatban megvalósítandó feladatokra. Majd a szülőkkel, esetleg nagyszülőkkel közös városnézés során idegen nyelvi feladato(ka)t hajtanak végre, így a fejlődést a szülők is testközelből figyelemmel kísérhetik, miközben valójában pihennek.

Időpontok: - 2012.okt.27. (szombat)- nov.1. (csütörtök);
                        - 2012.okt.28. (vasárnap)-nov.2. (péntek).

Utazás: Orangeways menetrend szerinti buszjárattal, Budapest Népligettől. Indulás Budapestről 8:00, érkezés Berlinbe 21:00; hazafelé indulás 7:30, érkezés Budapestre 20:15.

Szállás: kísérő nélküli fiataloknak Berlin, Charlottenburg
                  családoknak Berlin, Wilmersdorf kerületében.
Berlin, Wilmersdorf



Ellátás: Charlottenburgban félpanzió (reggeli & vacsora); Wilmersdorfban önellátás (reggeli 5 EUR/ fő díj ellenében igényelhető a szálláson, meleg vacsora pedig a charlottenburgi szálláson).


Nyelvórák: napi 120 percben (1 alkalommal), melynek ára most csak 1.960 Ft!!


Árak:
magukban foglalják a szállást és a fentebb megadott ellátási formát, a Berlin-Budapest retúrjegyet, a berlini közlekedést, az idegenvezetést valamint a gyerekek esetében a nyelvórákon való részvételt is.


  • 14 év alattiaknak kísérő nélkül: 49.990 Ft, melyből 9.000 Ft előleg fizetendő, az összeg fennmaradó része (147 EUR) készpénzben és EUR-ban fizetendő.
  • 14-26 év közöttieknek: 59.990 Ft, melyből 18.000 Ft előleg fizetendő, az összeg fennmaradó része (150 EUR) készpénzben és EUR-ban fizetendő.
  • 2 fős családnak (1 felnőtt, 1 gyerek 14 év alatt­*): 142.400 Ft helyett 49.990 + 68.500 = 118.490 Ft, mely magában foglal egy kétágyas, fürdőszobás szállást, illetve a gyermek nyelvoktatásban és mindkét fő városnézésben való részvételét. Előlegként 27.000 Ft fizetendő, az összeg fennmaradó része (327 EUR) készpénzben és EUR-ban fizetendő.
  • 3 fős családnak (1 felnőtt, 2 gyermek 14 év alatt*): 190.900 Ft helyett 2*49.990 + 60.010 = 159.990 Ft, mely magában foglal egy háromágyas, fürdőszobás szállást, illetve mindkét gyermek nyelvoktatásban és az egész család városnézésben való részvételét. Előlegként 36.000 Ft fizetendő, az összeg fennmaradó része (443 EUR) készpénzben és EUR-ban fizetendő.
  • 4 fős családnak (2 felnőtt, 2 gyermek 14 év alatt*): 231.600 Ft helyett 2*49.990+ 2*43.505 = 186.990 Ft, mely magában foglal egy négyágyas, fürdőszobás szállást, illetve mindkét gyermek nyelvoktatásban és az egész család városnézésben való részvételét. Előlegként 54.000 Ft fizetendő, az összeg fennmaradó része (475 EUR) készpénzben és EUR-ban fizetendő.

Egyéb információk:
  • A nyelvórák helyszíne: Charlottenburg. Minden esetben kis csoportos (2-6 fős) angol és német nyelvi foglalkozások, melyek időpontja: minden nap 9-11h.
  • A vezetett városnézés minden nap 11-17h között elérhető.
  • Javasolt költőpénzt hozni: 30-40 EUR/ fő, mely fedezi az ebédet és egyéb egyéni étkezési/ szuvenír vásárlási igényeket.
  • Aki csatlakozni kíván, a közös ebéd minden nap megközelítőleg 13-13:30 között kerül megtartásra az adott városrész egyik éttermében/ büféjében.
  • Meleg vacsora 18-19h között elérhető, akár családoknak is a charlottenburgi szálláson 5 EUR/ fő/ nap áron.
  • A következő múzeumokat lehet majd belülről is megtekinteni (plusz 25 EUR/ fő díj megfizetése mellett): DDR Múzeum, Charlottenburgi Kastély, Spandau Vára. Kérek mindenkit, hogy előre jelezze, amennyiben ezeket a múzeumokat szeretné megnézni. Köszönöm!
  • További fakultatív program (szintén előrejelzendő az útvonaltervezés miatt):
    a berlini Állatkert & Akvárium valamint Madame Tussauds Múzeum megtekintése 
    (kb. 10-20 EUR/ fő/ látványosság a belépő).
  • WI-FI mindkét helyszínen van és ingyenes.
  • Az átszámításnál 280 Ft/ EUR árfolyamot alkalmaztunk.
  • A szállás ára 2012. szeptember 25.-ei lefoglalásig, azaz eddig a határidőig teljesített teljes tábordíj befizetése mellett érvényes.
Ami most is mellettünk szól:
  • az eddigi táborozók referenciája
    (ld. "Legötletesebb beszámolók" bejegyzés alatt)
  • kaland, élmény és tanulás
  • tapasztalt tanítási-fejlesztési módszer
  • élő nyelvi környezet
  • maximálisan családias hangulat
  • rugalmasság
  • kedvező árak
Jelentkezéssel kapcsolatos információk:
  • Határidő: 2012. szeptember 1-21. között. Lehetőség van október 15-ig jelentkezést leadni, azonban korlátozott számban: max. 6-10 fő részére!!
  • Kapcsolat: lifessence4u@gmail.com
                                

*14 év feletti gyermekek esetében az ár és a befizetendő előleg 9.000 Ft-tal növekszik (gyermekenként) a buszjegy árából fakadó többletköltség miatt.


      


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése