Tanulási típus teszt

2013. július 7., vasárnap

Hogyan használhatod a bioritmusod a tanulási siker érdekében? (2. rész)

A múltkor a holdfázisok és a tanulás összefüggéseiről olvashattatok. Még egyszer hangsúlyozva: ezek általános hatások, melyek különböző mértékben, de kivétel nélkül mindenkire érvényesek a Földünkön. Emellett természetesen egyéb hatások is érnek minket, melyek születésünktől fogva ciklikusan visszatérve hatnak ránk.

Egyéni teljesítményünk vizsgálatakor érdemes megismerkednünk a bioritmus koncepciójával, mely szerint minden emberi élet ciklikus változások sorozata szerint halad. A latinul bioritmus szó az "élet ütemét" jelenti. Ez a lüktetés színesíti tetteinket, érzéseinket és gondolatainkat. Amennyiben tudatosan figyeljük és használjuk az aktuális periódust életünk különböző területein (mint a tanulás, a munka vagy a magánélet), nagy előnyt kovácsolhatunk még a negatívabb szakaszok idején is, hiszen  a ciklikusságuk alapján előrejelezhetőek ezek a szakaszok és hatásaik.

Hogyan számíthatóak ki előre a szakaszok és hatásaik?

A bioritmus háromféle: fizikai, érzelmi és szellemi görbével jellemezhető. Mindhárom görbe a születésünkkor indul és különböző hosszúságú ciklusaik vannak, melyek lehetnek egyszerre a tetőponton vagy épp mélyponton is. Lassan emelkednek a csúcspontig, majd onnan hirtelen váltanak és csaknem függőlegesen süllyedve vezetnek vissza a kiindulópontra, majd a fokozatosan süllyedve érik el a mélypontot. A magasba és mélybe ingázás adott ciklusonként újra és újra kezdődik, ez adja a ritmust. A váltónapok ugyanúgy a legkényesebbek lehetnek, mint a holdfázisok között. Mikor fizikailag, érzelmileg és szellemileg is egyszerre a legmagasabban vagyunk, úgy érezzük, minden szuper, lelkesek vagyunk és teljesítmények szintjén is szárnyalunk. A közös mélypont esetében viszont szomorúak, fáradtak és cselekvésre, gondolkodásra képtelennek érezhetjük magunkat. Olykor a tetőpont megerőltetőbb lehet, mint amikor minden görbe leszálló ágban van, mert ez lehetőséget adhat számunkra, hogy hirtelen újszerűen értékeljük problémáinkat. Hiszen ebben a mély fázisban hiányzik az energia, ami a saját berögzült előítéleteket, szellemi védekezőrendszerünket minden körülmények fenntartja. 

Bioritmus kalkulátort például itt találtok: http://www.naptarak.com/

Angolosoknak gyakorlásképp ;) http://orvosilexikon.hu/

Németeseknek pedig: http://laufleistung.net/

Ha külön-külön vizsgáljuk a görbéket, akkor a fizikai görbe 23 naponként ír le egy ciklust, tehát ezen perióduson belül egyszer energiánk teljében vagyunk, egyszer pedig inkább feltöltődésre vágyunk. Az érzelmi görbe 28 napos fázisai során a pozitív időszakokban optimisták vagyunk, míg a negatívakban inkább depresszivitásra hajlamosak. A szellemi görbe rendelkezik a leghosszabb, 33 napos ciklussal. A görbe magasan ívelő szakaszaiban vág az agyunk, alacsony íveiben pedig nehezebben fog az agyunk. Tehát ha például nyelvvizsgázni készülünk, érdemes a vizsgát a szellemi görbénk felfelé ívelő szakaszához vagy csúcspontjához igazítanunk. Hiszen a jól előkészített dolog már félig nyert ügy :) A három ritmus szüntelen kölcsönhatásban egymással és környezeti tényezőinkkel befolyásol bennünket: erősítőleg vagy gyengítőleg. Összetett hatásuk nem mindenkinél ugyanolyan módon meghatározható. Némelyik kalkulátor egyéb szempontok szerint is kimutatja másodlagos bioritmusunkat, hogy például milyen fázisban vagyunk művészeti vagy intuitív szempontból.

A bioritmus ismerete a tanulókkal való foglalkozás során mutatkozik igazán meg. Amikor egy tanulónál a szellemi és a lelki ritmus a mélyponton van, teljesen értelmetlen új ismeretekkel tömni a fejét… Ekkor inkább az ismétlés és az élénkítő feladatok (pl. a jobb agyféltekét stimuláló gyakorlatok) ajánlott a leginkább. A tapasztalatok szerint azok a tanárok, akik figyelnek a diákjaik bioritmusára, nagyobb eredményeket érnek el, még az örökké rosszul tanulóknál és a problémásabb nebulóknál is. Például a diszlexiások és az értelmi fogyatékos gyerekek bioritmus szerinti oktatásánál figyelhető meg, hogy az e rendszert követő munka mennyivel célravezetőbb az átlagosnál. A sportolók esetében is nagy szerepet játszik a bioritmus, tehát az edzők figyelmét is érdemes felhívni erre a „módszerre”. 


Azonban nem csak a diákokra, hanem a tanárokra is hatással van a saját bioritmusuk. Ilyenkor sajnos előfordulhat, hogy a tanár nem tudja olyan tisztán közvetíteni a tananyagot, mint máskor. Ez esetben ajánlott a diákok kreativitását kihasználva olyan jellegű feladatokat beépíteni az órába, mely „kíméli” az előadót a hosszas magyarázatoktól, azonban a tanulók tudását, kreatív képességeit viszont „átmozgatja”. 

A diák és tanára között a másik aktuális lelkiállapotának félreértelmezése (érzelmi/ szellemi/ fizikai görbéjének nem ismerete!) ártalmas lehet a munkakapcsolatuknak, tehát érdemes a mögöttes okokat is megkeresni, ha időszakonként nem elégedettek egymás munkájával/ teljesítményével. 

A bioritmus görbéinek vizsgálata segíthet, hogy megértsük, hogyan fog alakulni, illetve változni a jövőben a fizikai teljesítőképesség, az érzelmi állapot, és mennyire leszünk szellemi képességeink birtokában. Ezen információk birtokában pedig éppen segíteni tudják egymást a résztvevők a  tanórákon, ha a felek nyitottak erre.


 
Talán csak véletlen egybeesés, hogy pont az érzelmi görbe ciklusa áll legközelebb a cikk 1. részében kifejtett (Hogyan használhatod az égboltot a tanulási siker érdekében) Hold periódushoz? Vagy valóban léteznek eme asztrológiai összefüggések? Mindenki járjon utána és maga győzödjék meg erről vagy ellenkezőjéről :)
 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése