Napjainkban
egyre gyakoribbá válik, hogy a gyerekek már óvodás koruktól,
vagy akár otthon csecsemőkoruktól elkezdenek megismerkedni egy
(esetleg több) idegen nyelvvel. Sokakban felmerül a kérdés:
szükség van-e erre, mikortól érdemes elkezdeni és hogyan is kell
ezt csinálni?
Először
is a többnyelvűség fogalmát érdemes tisztáznunk.
„Többnyelvű vagy poligott személy, aki több nyelven tud (akár
aktív, akár passzív nyelvtudással) kommunikálni. Szűkebb
értelemben csak azok, akik több nyelven -közel- anyanyelvi szinten
beszélnek.” (Wikipédia) Nagyon ritka, hogy valaki ugyanolyan
szinten érti és beszéli az összes nyelvet, amelyet tud; általában
van egy domináns nyelv, amelyiken a legszívesebben kommunikál. A
nyelv agyunkban nem egyetlen területhez kötött; az első nyelv
elsajátítása során bal agyféltekénk lép működésbe, a
második nyelv tanulásától azonban már mindkét agyfélteke
működése aktivizálódik. (A jobb agyféltekés nyelvtanulásról
korábbi cikkemben itt olvashattok, angolul pedig itt.) A másik
agyfélteke belépésével érzelmi viszonyunk is kialakul a
különböző nyelvekkel. Például ha családon belül másik
nyelven kezdenek kommunikálni a többnyelvű családok, akkor az
érzelmi viszonyok is megváltoznak a családtagok között. Emiatt nagyon tanácsos, hogy a szülők (vagy az
oktatók) következetesen mindig ugyanazon a nyelven kommunikáljanak
a gyerek(ek)kel. Az anyanyelv és a többi nyelv elsajátítása csak
egymással kölcsönhatásban lehetséges, és akár már a
pocaklakó időszakban elkezdődhet. Ha a két szülő különböző
anyanyelvű, akkor mindketten a saját anyanyelvükön
kommunikáljanak a gyermekkel s (ha tudnak) esetleg egy harmadik
nyelven egymás között. Ha azonos anyanyelvűek a szülők, akkor
kulcsfontosságú, hogy az anyuka a saját anyanyelvén beszéljen a
gyerek(ek)kel és az apa hozza be a másik nyelvet, ha elég jó
ahhoz a nyelvtudása, hogy a fontos kötődési pontok egy másik
nyelven való kommunikáció során is kialakulhassanak közöttük.
Az anyuka anyanyelve kitüntetett szerepben fog maradni és ez a szó
szerint anyanyelv ad majd kitűnő támpontot, hogy a gyermek a többi
nyelvet is minél jobban megtanulhassa. Így a második,
harmadik stb. nyelv által a több kultúrában, különböző
(érzelmi kötődésekben) dimenziókban való létezés, többféle
nézőpont és az eltérő nyelvi rendszerek megtanulása olyan
pluszt ad a fejlődő agynak, mely erősíti a későbbi tanulási
képességeket is, beleértve az érzelmi intelligenciát is!
„Ahány
nyelvet beszélsz, annyi ember vagy.”- tartja a régi mondás. A
mai felgyorsult, földrajzi határokat nem ismerő információs
áradatban pedig határozottan szükségünk van a nyelvtudásra, a
sokszínűségre. Tehát határozottan érdemes belevágni,
hogy gyermekeink (vagy akár mi magunk is) minél több idegen nyelvvel
megismerkedhessenek.
A
tanulás a neveléssel kezdődik; a gyerekek tanulásában (és
tanításában is) a kíváncsiság az egyik legfőbb motiváció.
Mint tudjuk, kisgyermekkorban történik a járás, a beszéd, egyéb
kommunikációs eszközök, a társaságban való viselkedés stb.
elsajátítása. Habár a gyermek közel másfél-két éven
keresztül hall maga körül másokat beszélni, mégis önmaga jön
rá a ragozások és a nyelvtani szabályok helyes használatára.
Hogyan
sajátíthatja el gyermekem kiskorától az idegen nyelveket?
Téves
az a szemlélet, hogy a gyerekek agya fogékonyabb, ezért tanulják
könnyebben a nyelveket. Ők azért tanulnak gyorsabban, mert nagyobb motivációt éreznek, hogy kommunikáljanak
társaikkal, mint a felnőttek. Nekik nem kell olyan választékosan
kifejezniük magukat, tehát a legalapvetőbb szókinccsel tőmondatokat használnak, vagyis nem kell annyit tanulniuk ahhoz, hogy
kommunikálni tudjanak, mint egy felnőttnek.
Mivel
kisgyermekkorban az idegen nyelv tanulás nagymértékben a
természetes nyelv elsajátítás folyamataira épül, ezért nagyon
fontos, hogy a gyermek mindennapjainak részévé tegyük nyelveket.
Mint említettem, a gyerekek önmaguk jönnek rá a nyelvi
szabályszerűségekre, és ez egy olyan képesség, amelyet a
nyelvtanítás során érdemes kihasználni! Azonban szülőként/
tanárként a gyermek életkorától függően nem várhatunk el
célirányos, koncentrált figyelmet, hanem a gyermek figyelmét
játékosan lekötve, érdeklődését finoman a nyelv felé terelve
tudjuk őt képezni. Azonban mindig csak annyi ideig, amíg örömét
leli az ezzel való foglalkozásban! Emiatt a gyermeknyelvoktatás különbözik a felnőttek nyelvoktatásától és
speciális módszereket igényel. Az otthoni tanulásban az
oktató játékok lehetnek nagy segítségünkre: zenés-mondókás
CD-k, mese DVD-k, színes (hangos) mesekönyvek, esetleg
idegen nyelvi környeztbe vitellel. Az idegen környezet lehet
egy idegen nyelvű óvoda, tanulócsoport, de akár konkrétan a
külföldi környezet is. Nézzük meg külön mindkét esetet.
Kisgyermekkori
nyelvoktatás nem élő nyelvi környezetben
Általában
idegen nyelvű óvodák vagy erre specializálódott oktatócsoportok
vannak, akik vállalják, hogy játékos formában megtanítják a
lurkókat egy másik nyelven azáltal, hogy anyanyelvű tanárok csak
idegen nyelven kommunikálnak a gyerekekkel. Ez természetesen jó
dolog, mert utánzással elsajátítják elsősorban a helyes
kiejtést, az alapszavakat, fontosabb mondatokat és valamennyire az
idegen kultúrát is. Azonban nagyon oda kell figyelni, hogy a
gyerekek fejlődése elég nagy egyéni különbségekkel zajlik és
az életkori lehetőségeket az egyéni jellem jelentősen
módosíthatja. A csoportban nem biztos, hogy gyermekünknek
megfelelő tempóban, mennyiségben, játékossággal vagy épp komolysággal történik az oktatás.
Rendkívül
fontos különbség a felnőttoktatáshoz képest, hogy a korai
nyelvtanulásban a kommunikáció (beszéd) és a beszédértés
fejlesztése történjen elsődlegesen. De nagyon lényeges, hogy
egymásra épülő, logikus tevékenységek sorozataként sajátítsák
el a nyelvet, amikor érettségük már eléri a megfelelő szintet.
Ehhez ismerni kell, milyen tanulótípus a kicsi, vagyis milyen a
személyisége. A gátlásos tanulókat soha nem szabad kommunikációra kényszeríteni, inkább ösztönözni kell, hogy
spontán szólaljon meg.
Az
írás és olvasás kisiskolás korban vezethető be a tanulóknak,
legfőképp akkor, amikor már maguk is meg tudják tapasztalni a
tanulás hasznát, például el tudják olvasni kedvenc
mesekönyvüket/ regényüket angolul is; megértik a számítógépes
játék angol utasításait. Csupa olyan tevékenységbe kell
bevezetnünk az idegen nyelvet, amelyet a gyerek egyébként is
szívesen végez. Olyan légkört kell teremteni, amelyben a tanuló
jól érzi magát, s ebben kulcsszerepe van a tanár személyének.
Segítség!
Gyermekem nem beszéli külföldön a környezete nyelvét...
Manapság
általános jelenség, hogy a szülők jobb munkalehetőséget kapnak
külföldön és csemetéiket is elviszik magukkal. Azt gondolják, „a
gyerek odakint úgyis hipp-hopp megtanulja majd a közösségben az idegen nyelvet!”
Csakhogy ez az optimista feltételezés sok esetben egyáltalán nem fedi a
valóságot. Sajnos nincs párhuzamos viszonyban a beszélt nyelv
hallgatása a gyermek (kamasz) nyelvi fejlődésével. Vagyis a
gyerek hiába hallja éjjel-nappal az élő környezetben a nyelvet,
mindig csak érettségéhez és adottságaihoz mérten fog tudni
fejlődni.
A
gyerek bekerül az idegen külföldi óvodai, iskolai környezetbe és
teljesen megváltozik a viselkedése: pl. nem hajlandó megszólalni
társaságban, folyamatosan rosszkedvű, nem akar a közösségbe
menni, gyakran megbetegszik stb. A felzárkóztató csoport vagy az
integrációs osztály sem képes csodákra, pontosan a fentebb
említett csoport kontra egyéni képességek miatt. A legtöbb
esetben az orvosság kisebbek (2-6 éves korosztálynál) egy célzott
nyelvi készségfejlesztés, nagyobbak esetében (írni-olvasni
tudóknál) akár nyelvtanfolyam. A legelején érdemes olyan
tanulási fórumot választani (akár nyelviskolát, akár
magántanárt), aki beszél a gyermek anyanyelvén, hogy minden
felemrülő kérdést, szó szerinti fordítást tisztázni tudjanak,
illetve hogy feloldódjon a gyermek (kamasz) gátlásossága,
depresszivitása a nyelvtanulással szemben.
A
gyerekek (legfőképp a tinédzserek) sokszor sokkal-sokkal
bátortalanabbak a nyelvhasználatot illetően, mint a felnőttek.
Amennyiben kellemetlen szituációk miatt negatív érzelmi viszony
alakul ki a gyermekben a nyelvhasználatot és a nyelvtanulást
illetően, később még más nyelvek megtanulásakor is problémákba
ütközhet majd. Tehát a tanár feladata nem csak a tanítás, hanem
a diák kiismerésével a lelki támogatás is, a tanulás örömének
felébresztése ;-)